aaaaa

Humortól a közéletig – Születésnapi Kistehén-koncert

2017. augusztus 28. | 168 Óra
Idén ünnepli tizenötödik születésnapját a Kistehén zenekar: a jeles eseményt nagyszabású koncerttel ünnepli az egüttes augusztus 31-én 18 órakor a Budapest Parkban. Kollár-Klemencz László együttese egy 2002-es Sziget Fesztivál reklámjának szánt, Én, a kistehén című számmal debütált, ezt követte első lemezük, a Zene a nyulaknak. Tovább...


Budapesten és Hajdúböszörményben is szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba embereket Budapesten kettő, Hajdúböszörményben pedig egy embert kellett kórházba szállítani szén-monoxid-mérgezés gyanújával az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján megjelent tájékoztatás szerint. Bukarest vagy Budapest? – abból, ahogyan kátyúznak, bármelyik lehet Ezt valami államközi workshopon tanuljuk el egymástól? Jön az Amerikai legenda a Turayba Budapestre Január 21-én kerül bemutatásra a Turay Ida Színházban az Amerikai legenda című zenés összeállítás, ami Elvis Presley életébe nyújt betekintést. [Dátum: 2018.01.15. 18:18] Cirkuszfesztivál - Tizenötezernél is többen látták a fesztivál programjait Több mint tizenötezren látták a XII. Látványos videó arról, hogyan lehet majd elhagyni Magyarországot nyugat felé Összekötik Budapestet Grazzal, a hamarosan megépülő osztrák autópálya-szakaszról látványos animáció is készült. Gyengüléssel zárt Budapest A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn. Éjjel-Nappal Budapest 2018-01-15 Tamásék tehetetlenek, amikor hétfő reggel sem találják Marcit. Kedden tüntetnek a román kormányfő szavai miatt Budapesten Az eseményen felszólal majd Szávay István a Jobbiktól és Ungár Péter az LMP-től. Balesetek az M7-esen Budapest és a Balaton felé Mindkét irányban torlódásra kell számítani. Allergiakutatással szeretnék segíteni a gyermekek egészségügyi helyzetét Budapesten a 7. kerület vezetősége tervezi, hogy Prof.